Oly sok idő telt már el a láncaink rabságában...
...mintha sosem akarna véget érni. Mindeközben észre sem vesszük, hogy álarcokat kényszerítettek ránk. Nem, most nem a maszkra gondolok. Elvárják, hogy tagadjuk meg önmagunkat, bólogassunk arra, hogy mindez így ebben a formában élhető. Nem! Nem élhető!
Pintye Andrea
UI/UX designer, online marketing tanácsadó
Nem akarok többé az lenni, akinek a forgatókönyvírók látni szeretnének. Nem statiszta vagyok, nem adófizető robot, nem pusztán egy személyi szám, hanem egy érző ember, aki legfőképp a gyermeke jövőjéért tesz lépéseket, hiszen neki ezen a világon csak egyszer van gyermekkora! Helyettem biztosan nem fogja senki azt a torzulást később helyrehozni, amit a gyerek agyába táplálnak: betegnek lenni bűn, mást megölelni is bűn.
Korábban, még a kattintásvadász álhírek terjedése előtt bele lehetett botlani a hírfolyamban olyan tartalmakba, melyek boncolgatják miszerint a gyerek fejlődését a korai gyermekkor élményei jelentősen meghatározzák. Kérdésem csak egy van: hol vannak most ilyen irományok? Nem lenne indokolt arról írni, hogy a jelenlegi állapotok okán kialapuló személyiségtorzulásokat hogyan lehet elkerülni, korrigálni? Ki ad ebben tanácsot?
Ahogy figyelem az embereket magam körül, ahogy beszélgetek, szembesülök vele nap mint nap, hogy az élet által írt valós emberi történetekről, tapasztalásokról, melyeket az intézkedések hoztak magukkal, azokról nem cikkeznek. Miért is cikkeznének, hiszen az nem lenne a "kampány" része. Sokan tudjuk hogy a meg"alkotott" rendszer sz*r. Akiknek ráadásul még benne is kell dolgozni, azok ezt méginkább tudják. De még csend van. Még elhisszük, hogy van értelme napról napra tűrni a jobb, élhetőbb jövő reményében, megőrízve ezzel a munkánkat. Pedig a forgatókönyv szerint megírt "jobb" élet talán nem a lelkeknek kedvez, hanem azoknak az érdekelteknek, akik csak számokban gondolkodnak. A megírt forgatókönyvben talán már nincs is helye annak a munkakörnek, amiben dolgozunk. Családok, életek mentek és mennek tönkre. Segít valaki? Nem! Ki hisz még abban, hogy ugyanezt a valakit valaha fogja érdekelni, hogy a Mi életünk hogyan alakul majd ezután?
Talán azt gondoltad, azzal amit évek alatt felhalmoztál betöltheted a benned lévő űrt, szabadságban, biztonságban tudhatod magad. Tévedtél. A szabadságot így is elvették. A tüzet benned pedig a korlátozások meghosszabbbításával locsolgatják. Pénzért ugyan adnak szenvedélyt, csak ez előbb utóbb elfogy, és újra költened kell. Volt hobbid, voltak szociális kapcsolódásaid, tudtál töltődni. Most ez nincs. A szabadság fogalma kimerül abban, hogy engednek vásárolni. VÁSÁROLNI! Ha eddig nem ebben kerested az örömöt, ugyan vedd már észre, hogy bele lettél kényszerítve, mert van akinek/akiknek így a legnyereségesebb. Költöd a pénzed, mert másra már nincs engedély. Nem is veszed már észre azt a valós hiányt, amit a pénztárcád nyitogatásával pótolsz. Bocs...én inkább nem a költekezésben élem ki magam! Nem támogatom ezt! Inkább maradok otthon vagy sétálok egyet addig, amíg még lehet. Nem hallgatom tovább a szupermarketekben elhangzó mondatokat: "Kérjük tartson kellő távolságot!" stb. Amikor ezeket tolják, csak én érzem magam úgy, mintha egy sci-fi-ben lennék? Mintha ez nem is a valóság lenne. Dugjam be a fülem? Azzal nem mentem meg a lelkem, hogy elfordulok a valóságtól. Azzal mentem meg, hogy transzformálom az impulzusokat más, számomra kellemesebb energiává. Véletlenül sem nem negatívvá...hanem pozitívvá.
Csak akkor vásárolok, amikor feltétlenül szükséges. Tiltottam minden profilt, aki félelemalapú kommunikációval igyekszik a figyelmet magához ragadni. Így a zajban csendre lelek. Ezt már a mindennapjaimmá tettem. Ezt a csendet viszont megtörte bennem az írott szó ereje. Én így formálom át a negatív tapasztalást pozitívvá. Hagyom dolgozni az energiát, ezáltal már le tudom venni magamról a súlyt. Tudok mozdulni, nem maradok egy helyben. Nem csak nézek és görgetem a hírfolyamot. Lépek, írok, hátha egy posztommal vagy többel képes leszek kiütni legalább egy félelelmkeltő tartalmat.
Talán magamtól soha nem mozdultam volna, ha nincs a prés, amit a jelenlegi helyzet hozott. A csoportunk is bizonyítja, hogy egyre többen döntünk úgy, hogy nem maradunk csendben. Elég volt az üres cikkekből. Elég volt a sötétből, mert benne már megértünk. Felnőttünk. Amit láttunk, mindaz tükör volt, ami megmutatta a félelmeinket, szembeállított minket vele kegyetlenül. Felismertük, megértettük, átformáltuk. Úton vagyunk egymás felé! Talán jobban mint ezelőtt.
Az élet rövid, ezért úgy döntöttünk, hogy a világban zajló események ellenére jól érezzük magunkat és láss csodát a csoportunkba tartalmat írni lett az egyik kedvenc elfoglaltságunk, mert közben rájöttünk, hogyan tuduk kapcsolódni önmagunkhoz és egymáshoz. Már látjuk, hogy nem vagyunk egyedül a gondolatainkkal. Transzformáljuk az energiát.
Együtt ráléptünk arra az útra, melyen a láthatatlan lassan láthatóvá válik. Nő a fény, nő az erő.
Ne feledd, a dolgok mindig romlanak mielőtt jobbá lesznek. A lapok le vannak osztva. Hogy ez ránk nézve "jó" vagy "rossz" azt nem tudjuk. A megírt forgatóköny nem ismert, ám létbizonytalanságban tart. Ezt az állapotot csak az írja felül, ha Te és Mi együtt azt mondjuk, hogy a jövőnket ezentúl Mi írjuk, mert szükségünk van biztonságra, stabil jövőképre, tiszta, nyílt, őszinte kommunikációra.