Pintye Andrea

UI/UX designer, online marketing tanácsadó

Rólam:

Az az Út egymáshoz csoport egyik alapító tagjaként szerepet vállalok abban, hogy együtt, fókuszunkba a félelemmentes kommunikációt állítva a közös fejlődés útjára léphessünk. A csoport filozófiája közel áll hozzám, mert életemben a spiritualitásnak kiemelkedő szerepe van. Személyes fejlődésemre nagy hatást gyakoroltak és gyakorolnak a mai napig is azok a tartalmak, melyek az optimális szellemi és fizikai állapotomhoz járulnak hozzá. A változásra való alkalmazkodás képessége véleményem szerint rendkívül fontos mind a magán, mind pedig az üzleti életben. Munkám során azt tapasztalom, hogy a vállalkozások fejlődése nagyban függ a személyes mentálhigiéné állapotától. A koronavírus okán kialakuló társadalmi nyomáson, illetve a média által generált és fenntartott lelki abúzuson felháborodva döntöttem úgy, hogy tudásommal és aktív kommunikációval szeretném támogatni és segíteni az érvényesülésben azon személyek munkásságát, akik folyamatosan növekvő közösségünk lelki és fizikai jólétéhez tudnak gondolataikkal hozzájárulni, illetve akár saját területükön az emberek életére pozitív hatással lenni. Hiszek az Út egymáshoz csoport erejében és az egymás felé tartó utak kiépítésében.

Tudom, hogy egy vállalkozás fenntartása napról napra olyan mértékű energiát emészt fel, hogy ritkán marad kapacitás a vállalkozás online kommunikációjának tudatos megtervezésére. Ezt ráadásul bonyolítja, hogy a különböző felületeken lehetőség szerint különböző stratégiát érdemes alkalmazni. Napjaink marketing lehetőségeinek útvesztőjében bolyongva rendkívül nehéz megtalálni a fókuszt.

Tanácsadóként abban szoktam segíteni, hogy a képviselt érték az alkalmazott kommunikációs csatornákon is transzparensen megnyilvánuljon mind vizuálisan, mind a következetes, eredményes, önazonos marketing kommunikáció révén, ezzel is elősegítve a hosszútávú elköteleződést a vállalkozás körül kialakuló közösség számára. Facebook csoportunkban, illetve itt a honlapon a közös eszmét építő tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg veled.

Maradjunk kapcsolatban!

Közösségünk egy integrált szemléletű, együtt gondolkodó, a kirekesztést és harcot nélkülöző, közösségi összefogás.
Várunk a Facebook csoportunkban is!