Az előítélet és a megosztottság fenevada

Még mindig nem tanulta meg az emberiség a nagy összetartozást és összefogást. A feszültségek és az ellentétek szítása, csak a káoszt mélyíti. A szeretet íratlan törvénye pusztán leárnyékolódhat átmenetileg, de soha nem fog kiveszni a létezésből, amíg egyetlen élőlénynek is dobog a szíve.

"A hermelinek tanácskozásra gyűltek össze, mert a nap mint nap felettük köröző robosztus sas, igencsak bennük tartotta a félelmeket. Ahogy az lenni szokott, az idősek és a fiatalok két csoportba oszlottak. A fiatalok vezére nyitotta meg a heves vitát: 
-Tisztelt hermelintársaim! Tűrhetetlen, hogy még mindig hiszünk abban, amit a vének állítanak! Már nem megbízható az elméjük! Ki kell végeznünk valahogy, a létünket fenyegető sast!
-Fiatalság, izgágaság. –Szólalt meg a legidősebb tag.
-Jobb félni, mint megijedni öregapó! Az a sas már jó régóta nem evett és most lesi prédáját. Bármikor lecsaphat ránk!
-Drága gyermekem, amióta csak szuszogásomat tudom, az a sas sosem bántott bennünket. Jámbor egy teremtés.
-Jámbooor? Tegnap a hegyekben járt az egyik kolléga és úgy kellett mentenie az írháját, oly sebesen csapott le elé az a szörny. 
-Ha lecsapott hát oka volt rá gyermekem. A nagy Mordo, ha mozdul, az a bölcsessége jele.
-Ja oka volt rá, mert korgott a zúzája…
-Gyermekeim. Hadd meséljek el nektek egy történetet a nagy Mordo-ról. A mi őseink jól ismerték e hatalmas sasok rendjét. A mítoszunk arról szól, hogy valaha egy Mordo hozta az első ősi hermelinpárt erre a földrészre. Egy vulkán kitört akkoriban és az összes hermelin odaveszett. Csak két kis kölyök úszta meg, akiket egy Mordo kapott fel, hogy kimentse őket a láva markaiból. Ő volt a hermelinek első szövetségese. Így a törzsünk elkezdte a Mordokat tisztelni. Megígérték nekünk, hogy soha nem fognak bántani bennünket, beérik a kisebb futkorászó egerekkel…
-De azt azért tegyük hozzá, hogy az izgágább fiatal hermelineket, amelyeknek zabszem van a fenekükben, szívesen elfogyasztják he he – szakította félbe az idős hermelint, egy másik öreg tag, a fiatalok felé való gúnyos kacsintás kíséretében.
-Nem kell ez a feszültségkeltés testvérem. A fiatalok nem az ellenségeink, hanem a sorstársaink és hozzánk tartoznak. Csak mivel ők folyton lázadnak, így megosztást próbálnak szítani. A mi feladatunk az ellentétek elsimítása. –fejezte be mondandóját a legidősebb tag.
-Nem kell hallgatni az öregekre hermelinek! Már készül a kivégző nyíl! Eredeti fűzfavesszőből harapdáltuk ki és nemsoká leteríthetjük a Mordok utolsó példányát! -Buzdította a többieket, a fiatal vezér.
Ekkor egy hermelinkislány kilépett a tömegből és így szólt: 
-Az én mamám már találkozott egy Mordoval. Épp a tisztáson futkároztam, amikor megláttam őket. A magas füvek takarásában, közelebb kúsztam hozzájuk, lelapulva. Amint odaérkeztem tőlük, kb tíz faroknyújtásnyira, akkor hallottam mit mond neki a Mordo:
-Hermelin még nem jött ilyen közel hozzám. Bátor lány vagy. Bátrabb, mint a hermelinfiúk bármelyike. Ezért megmutatom neked, hogy mi a jutalma annak, amelyikőtök így cselekszik.
-Ekkor láttam, hogy a csőrébe kapja a mamámat és felszáll vele. Gyorsan hazafutottam. Azóta hiányzik a mamám. fejezte be történetét a hermelinlány.
-Hallottátok, az aljas Mordo elrabolta és valószínű már el is fogyasztotta, ennek a szerencsétlen kislánynak a szülőjét. Ez vért kíván! Hegyezzétek azt a nyílvesszőt! – ordította a fiatalok vezére.
-Nem tehetitek ezt! Biztos vagyok benne, hogy nem bántotta azt az asszonyt! –Jajveszékelt a legöregebb tag.
De hiába, mert a fiatal vezér utasítására, közrefogták a lázadók az öregeket és behajtották őket egy külön erre a célra tákolt ketrecbe. Több napon keresztül készítették a nyílvető parittya berendezést, ami már egy tökéletes nyílpuskává állt össze. Két kiválasztott hermelin vezényelte össze a többi fiatalt. Mindegyik parancsszóra kapaszkodott egymásba, hogy ki tudják feszíteni a hatalmas nyílvesszőt. Így esett, hogy megvárták, amíg lentebb száll az a nagy madár s ekkor kilőtték a sebesen suhanó nyilat. Mely nyíl egyenesen a hatalmas sas hátánál suhant el, miközben ő kitért előle, de olyan nagy ívben, hogy a hátán utazó hermelinmama leesett róla. Ekkor minden hermelin szájtátva nézte, ahogy a nagy Mordo sebesen lefelé veszi az irányt, hogy csőrével elkapja a zuhanó hermelint. Majd mikor ezt sikerrel megtette, visszahelyezte a hátára és hatalmas szárnycsapásokkal leszállt a tömeghez.
-Agyonütleeek teee! –Ordította a sasról leugrott hermelinmama és rohant volna a fiatalok vezére felé, de a sas a grabancánál fogva visszatartotta. Majd amikor megnyugodott eleresztette és így szólt a nagy Mordo:
-Ti hermelinek egész életetekben a földfelszínen, vagy alatta éltek. Nem láttátok még az eget, hogy milyen tágas. Nem láttok tovább az orrotok hegyénél. Mi Mordok fentről mindent jól látunk, így azt is láttam, amikor egyikőtök a szakadék felé rohant, és mivel tudtam, hogy belezuhanna, így lecsaptam elé, hogy eltérítsem a halálos irányból. Azt tanultam fajtársaimtól, hogy legyek könyörületes azokkal a földön futkározó lényekkel is, akik tőlem való rettegésükben, akár az életemre is törnének. Akik elfelejtették, hogy az öreg bölcsek őrzik a szent szövetséget a Mordok és a hermelinek között. Talán egyszer majd rájöttök, hogy sosem nő szárnyatok, így csak a velünk való barátság és a hátunkon való utazás juttathat, olyan élményekhez benneteket, ami segíti a látásmódotok kitágulását. Addig azonban mi Mordok felülről figyeljük a lépéseiteket és nem avatkozunk közbe. Amelyikőtök keres bennünket, mindig elérhetővé fogunk válni számukra. Viszlát barátaim.
Azzal a fiatal hermelinek elszégyellték magukat és nyomban kiszabadították idős társaikat. A hermelinkislány odaszaladt a mamájához és átölelték egymást. A nagy Mordo felszállt és eltünt a felhők homályában."

/Szenge minitörténetei/

Az Út egymáshoz egy összefogás. Előítéletmentesen baráti kezet nyújtva egymásnak. Erről szól ez a csoport, ami a mienk. Nem az enyém és nem valakié hanem a Miénk! Kérünk benneteket írjátok meg nekünk, ha van kedvetek, hogy ti hogyan segítenétek itt a másikat? Minden segítség hatalmas hálát ér.