Az akadályok vagy megtörnek vagy megerősítenek az új valóság felé tartó úton
Müller Péter szerint az akadályt nem legyőzni kell, hanem túljutni rajta, hiszen a folyó sem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé. Bennem pedig a gondolat mentén egy történet született meg.
Pintye Andrea
UI/UX designer, online marketing tanácsadó
Az emberi létezésünkben a bizonytalan időkben volt a legnehezebb feladat megtapasztalni a hit erejét. Az új perspektívában már nem csak fizikai szükségletekre volt szükségünk, hanem a lelkünkére is. Akkoriban csak egy dologban voltunk már biztosak: hűek akartunk maradni magunkhoz és társainkhoz. Meghoztuk hát a döntést, hogy a szemnek láthatatlan örvényből valahogy megpróbálunk kijutni. Olyan utazás várt ránk, amihez nem volt térkép. Csak annyi információt kaptunk, hogy e világon BELÜL kell mennünk és a sötétben bukdácsolva fogjuk megtalálni a válaszokat...az útjelzőinket. Annyit osztottak még meg velünk, hogy a találkozási pont egy tisztáson lesz, ahol nincs más csak a csillagok, a köd és a perem. Ott kell majd várakoznunk egyMÁSra. Azt mondták lesz, aki egyedül érkezik meg, lesz aki csapatban. Mi együtt indultunk neki az útnak, mert voltak köztünk erősen meggyengültek is, akiket csak felváltva tudtunk FELEMELNI és tovább vinni. A völgyből indultunk és az úton fölfelé egy váratlan akadályba ütköztünk. Első gondolatunk az volt, hogy kikerüljük, mivel nem láttuk rendesen mivel állunk szemben. Ekkror egy váratlan fényvillanás bevilágítva a teret megmutatta nekünk, hogy egy elhanyagolt, erősen sérült híd van előttünk. Rég járhatott rajta bárki is. Körbenézbe úgy ítéltük meg a helyzetet, hogy a legrövidebb út a hídon át vezet, ezért bár erősen rezgett rajta a léc, mégis elindultunk. A híd tetején volt, aki a mélységet szemlélte, volt aki pedig az elénk táruló világot, ahol éltünk. Ebből a nézőpontból a részleteket tisztán látva már értettük miért is volt olyan nehéz kijutni. A felismerés megrázó volt. Volt akit annyira megviselt, hogy a mélybe tekintve pillanatnyi őrültség lett rajta urrá. Úgy érezte le kell ugrania, mert elég volt a fájdalomból. Végül ő is megértette, hogy az érzésnek megkinyitva magát a fájdalom valójában gyógyító erővé válik. Az út megtanított minket arra, hogy a hitünk vezetett minket és végtelen türelmünk volt a kulcs, ami megkönnyítette az utazást. Az akadályokra pedig azért volt szükségünk, hogy erősebbé, tisztábban látóvá váljunk, fejlődjünk és végül EGY jobb önmagunk lehessünk. Tudatosodásunk útján pedig végül új szintre emelkedhettünk.
Az előtted tornyosuló akadály mit gondolsz hová vezet?
A Te tudatébresztő gondolataidat is várjuk közösségünkben önálló posztban vagy akár cikkben!