Felelősségteljes döntések

Felelősségteljes döntések

Minden döntésünk felelősséggel jár. Vajon, ha arról van szó, hogy élővilágunk érdekében szükséges meghoznunk egy igen fontos döntést, akkor honnan lehetünk biztosak abban, hogy a helyes utat fogjuk választani? 
Harangozó Viktor (Szenge)
Harangozó Viktor (Szenge)

Buddhista tanító és kvantumhang gyógyász

„Valahol a nem is olyan távoli jövőben: Egy utolsó hatalmas fa maradt már csak a bolygónkon, amit, semmilyen ott elérhető eszközzel, vagy géppel nem tudtak a munkások eltávolítani. Ezért hoztak egy óriási láncfűrészt, ami kör alakú volt és a fa törzséhez illesztették, annak minden oldalánál befogatva azt. Rengeteg ember állja körbe a terebélyes idős fát, de mindannyian el vannak választva tőle vaskerítéssel. A munkások főnöke épp akkor érkezik meg és dühösen csapja be a teherautója ajtaját.
-Mit mondtam nektek! Hogy mire visszaérek, már legyen kivágva ez a lombos szörny! 
-Úgy tűnik, itt csak egyetlen szörny van uram, és az maga! –Mondta vehemensen, egy ember levéve az álcaként alkalmazott munkássisakját a fejéről.
-Hogy merészel maga engem elítélni, amiatt, amilyen megbízást kaptam? Nekem ezt a fát el kell távolítanom, különben kirúgnak a vezetőségtől! 
-Uram! Ez a fa az utolsó növénytermészetű létező a földünkön. Már minden le van betonozva és ahol eddig dús füves területek voltak, az már csak az új RAON multifunkcionális beton és műanyag egyben cég mocskával van teleszórva. Mindezt üzleti célokból. Ön szerint ez így helyes? 
-Ne ítélkezzen felettem! Tudja, hogy nincs beleszólásom és családos emberként gyerekszájakat kell etetnem. Akármi is lenne a véleményem, nem mehetek szembe a vezetőség döntésével, különben kicsinálnak! 
-Megértem azt, amilyen helyzetben van. De vajon tudta azt, hogy a fák voltak azok az élőlények, amelyek a káros mérgeket magukba szívták a légtérből és helyette friss éltető oxigénnel láttak el bennünket? Tudja azt, hogy ez a hatalmas fa, az utolsó lehetőségünk, bizonyos tüdőt mérgező gázok terjedésének megakadályozásában? Tudja azt, hogy már hányan köhögnek amiatt, hogy nincs elég oxigén és a levegő telítve van, a RAON gyár kéményeinek füstjével? 
-Én is megértem az ön problémáját és azt is, hogy mindannyiunkat szorít valami, de jelenleg nem az én kezemben van a döntés értse meg! 
-Hát kiében? Hogyha, nem egy fáról, hanem egy gyerekről lenne szó, akkor is így állna hozzá ehhez az egészhez? 
-Értse meg kérem! Nem hozhatok más döntést a tanács helyett! Kisember vagyok én ahhoz!
-Rendben. Megértem uram, minden döntés felelősséggel jár! Még a nem döntés is döntés, a nem döntés mellett. Tehát ön hatalmi nyomásra döntött arról, hogy nem szegül ellen, a föld utolsó élő fájának kiírtása ügyében. Elfogadom a döntését. Tudja jól, hogy a gyávaságnak is megvannak a maga következményei. Én azonban most úgy döntök, hogyha ön a munkásaival egy ujjal is hozzá szeretne érni ehhez a fához, akkor sajnos azt nem engedhetem meg! 
-Hogy érti azt, hogy nem engedheti meg? Megöl, vagy mit csinál? 
-Nem! dehogy! Egyszerűen, csak úgy döntök, hogy átveszem ebben a helyzetben az irányítást. Önt nem bánthatja a vezetőség, mert most le fogom ütni. Ne aggódjon, nem lesz semmi baja, csak kicsit fájó fejjel fog ébredni majd, de akkor már meg lesz kötözve, így nem magán fog bosszút állni a tanács! Maga mindent megtett. A döntésem felelősségét én magam vállalom! 
-Ne merjen közelebb jönn…-De már nem tudta befejezni a munkások főnöke a mondandóját, mert csattant egy hatalmas bunkó a fején hátulról.
-Köszönöm Michael! Mi tartott ennyi ideig? –Kérdezte a leütött áldozat eddigi beszélgetőpartnere.
-Gondoltam meghallgatom, mielőtt lecsapom, mert tudni akartam, hogy olyat üssek rá, ami fájjon neki, vagy ami csak bódítsa. Ha mondandója fellengzős lett volna, fájdalmasat kap. De inkább a fájdalommenteset választottam, mert nem rossz ember ő, csak a hatalom által be van fenyítve.
-Helyes döntést hoztál barátom. –Azzal emberünk elővett egy mikrofont és a fát körbeülő tömeghez és a munkásokhoz, ezeket a szavakat intézte: 
-Kedves barátaim, tisztelt emberek! Most mind azért gyűltünk itt össze, hogy rádöbbenjünk arra, milyen következménnyel járnak bizonyos döntéseinknek a hatásai. Mindenkit arra kérek, hogy a most következő pillanatokban, figyelje azt meg, hogy mi az a pont ahol még beavatkozás nélkül tudja nézni az eseményeket. Mert durva dolgok fognak itt történni. Engem nemsoká letartóztatnak és elvisznek. Mindjárt be is fordul, egy fekete autó és jönnek értem. Csak rajtatok áll, hogy ezt végignézitek, vagy úgy döntötök, hogy tesztek valamit. Nem értem, hanem ezért a gyönyörű idős élőlényért, aki hozzájárult rengeteg fajtársával együtt, hogy mi eddig egészségben élhessünk. A ti kezetekben van a döntés! 
Erre, pont úgy, ahogy emberünk megjósolta, egy sötét furgon fordult be a vastag betonrétegek között és nagyot fékezve már özönlöttek is ki belőle a fekete ruhás alakok. Odarohantak a szónokhoz és hátrabilincselték a kezét, levitték a földre. Leszorította a fejét az egyik verőember, egy másikuk, meg elvette a mikrofont emberünktől és így ordított bele:
-Munkások! Indítsátok a gépet! 
Egy kis ideig mindenki síri csendben volt és nem történt semmi. Majd az egyik munkás, ledobva a kalapját, elkezdett kifele lépdelni a fekete ruhás emberek felé. Ezt követte a többi dolgos ember is és végül a kerítésen átmászó embertömeg is. A kb tíz darab fekete ruhás ember, elkezdett hátrálni és ekkor történt valami ami, biztos, hogy olyan, amire nem számíthatott senki.
Elkiáltotta magát a rendező : – Álljunk le! 
Erre az iménti jelenetnek teret adó nagy búra, felemelkedett és most én, mint e jelenet rendezője, fordulok felétek kedves olvasóim. Vajon ti mit tennétek akkor, ha nem egy fáról lenne szó, hanem egy emberről, mondjuk egy gyerek életéről, vagy akár a saját életetekről? Akár egy hozzátok tartozó életéről! Mi az a határvonal, ami által félelmeiteket átlépve, a tettek mezejére léptek? Vajon most a világban, nem e egy ilyen kísérlet folyik éppen? (a rendező kacsint egyet)”
/Szenge minitörténetei/

Az Út egymáshoz az út a helyes döntésekhez és azok felelősségteljes vállalásához. Vajon Te úgy élted eddigi életedet, hogyha halálod pillanatában visszanéznéd majd, akkor mindenben a helyes döntést hoztad? Közösségünkben várjuk gondolataid, ha van ehhez kapcsolódóan bármi, amit szívesen megosztanál posztban vagy cikkben!

Harangozó Viktor (Szenge)

Harangozó Viktor (Szenge)

Buddhista tanító és kvantumhang gyógyász

Adatlap

Maradjunk kapcsolatban!

Közösségünk egy integrált szemléletű, együtt gondolkodó, a kirekesztést és harcot nélkülöző, közösségi összefogás.
Várunk a Facebook csoportunkban is!