Azok a magas hegyek

"BÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! 
Hallottam, mint üvöltést, az ütő majd megállt bennem, annyira megijedtem és ettől lezuhantam a földre. Amikor magamhoz tértem, látom, hogy a láma fölöttem áll és nevetve így szól:
- Szóval táncikálunk a felhők között, mint a Dakinik igaz?
- Amíg nem jöttél egész jól éreztem magam tudod?
- Csakhogy nem lehet igazán repülni földelés, azaz lábak támasza nélkül zöldfülű! Amit csináltál az nem repülés volt, hanem öntudatlan lebegés! Ha repülés lett volna, akkor, amikor rád kiáltok, nem zuhantál volna le, hanem uraltad volna a hanglökést és vissza tudtál volna helyezkedni.
- Még itt sem hagysz békén ugye? Nem hagysz pihenni! 
- Mondd Daren szerinted a szellemnek, ha szüksége lenne pihenésre, akkor nem úgy lenne, hogy amikor a tested pihen a szellemed is pihenne? Ehelyett a szellemed ide-oda röpköd az álmodban, és ha már repteted, akkor reptesd jól ezért jöttem.
- Hááát!
- Jegyezd meg csak a testnek van szüksége pihenésre, a szellemnek másra van szüksége. Éberségre minden pillanatban. Tudj róla, hogy a nagy meditációs mestereknek, akár ébren vannak, akár alszanak, a tudatuk mindig éberen fénylik. A legtöbb mester, az ébrenlét rövid ideje miatt, tudatos álomba lép és egész éjjel is gyakorol. Tehát mikor felébred, tiszta tudattal ébred és folytatja azt amit éber álmában abbahagyott. Na de most hagylak „pihenni” holnap reggel, ne az erdőbe gyere, hanem a hegyekbe.
- De az az erdőtől húsz kilométerre van! 
- Pont azért!
- Miért érzem úgy, hogy állandóan szívatsz?
- Mert te szívatod saját magadat, rajtam keresztül. (nevet a láma)
- Örülök neki!
- Holnap megtanulsz hegyet mászni! Remélem, annyira fogod szeretni, mint amennyire szeretsz itt repkedni a saját kis álomvilágodban!
Másnap reggel miután kerékpárra ülve lehajtottam húsz kilométert a hegyekbe, lehuppantam a kerómról és nekitámasztottam az egyik közeli sziklafalnak. Mintha előre megéreztem volna, hogy a láma nem lesz ott. végigjártam a terepet, próbáltam felkapaszkodni egy két olyan sziklára, ami kisebb volt és nem olyan meredek. De pár méter után, mindig visszahullottam. Legalább fél órát elszórakoztam ezzel, amikor is meguntam és azt is, hogy a láma sehol és mentem vissza a kerékpáromhoz. 
- Na neeeeeeeeee! 
Kiáltottam, mert a kerékpárom eltűnt. Ebben a pillanatban minden olyan csúnya szó, ami csak az eszembe jutott, kiömlött a számon. Mivel más nem volt ott, így a sziklafalra zúdítottam őket. Mérgemben felmásztam az egyik kisebb kiszögellés tetejére, leültem és magam elé bámulva próbáltam lenyugodni. Amikoris a szemem egy kicsit fentebb tévedt és az egyik hatalmas szikla tetején megláttam a kerómat. Na, ez már sok volt. Sejtettem, hogy ezután mi fog történni, ugyanis a láma, a hegy tetejéről integetett nekem.
- Hahó Dareeeeeeen! Gyere gyorsan csodálatos innen a kilátás!
Kicsit sem elvörösödött fejjel megindultam felé, és amikor a nagy szikla lábához értem felkiáltottam hozzá:
- Eressz le egy kötéllétrát, vagy valamilyen kötelet!
- Arra nem lesz szükség Daren! Gyere csak fel!
- Mégis hogyan? Nem mondanád meg? Ez a sziklafal olyan meredek, mint a házunk fala!
- Használd azt, amit tanultál, álmodban olyan szépen tudtál repülni most mi a gond? Te mondtad, hogy szeretsz szállni. Hát repülj fel ide!
Lenéztem a földre hátha találok valami elpottyantott lócitromot, amivel megdobhattam volna a nagyszájú lámát, de nem leltem semmit, még egy követ sem. Forrott bennem a düh és mikor hirtelen felnéztem, a láma nem volt már a szikla tetején. Körbefordultam hátha meglátom máshol de sehol nem volt. Ekkor hirtelen hátulról ráfogtak a vállamra és a következő mondatot hallottam a fülembe suttogva: 
- Azért nem látod, amit keresel mert nagyon távolra nézel. Tanulj meg az orrod elé figyelni, mielőtt a messzeségeket vizslatnád.
Megfordultam és a láma ott állt előttem, minden haragom elszállt, helyette kellemes boldogságot éreztem. Tanítóm szivárványszínben ragyogott és a szemeiben átható tüzes fénycsóvák játszadoztak. Önkéntelenül is kicsúszott a számon:
- Te egy csodálatos lény vagy!
- Igeeen? Az előbb még lócitrommal akartál megdobni! Jegyezd meg Daren, a dolgok látszatra tisztátalannak tűnnek, de ha képes vagy a szíved kitárni, akkor megláthatod valódi lényegüket, mely fény és szeretet elválaszthatatlan elegye.
- Pont mint a Kis hercegben! 
- Saint Exupery egy magas szintű beavatott mester volt! A tudását abból merítette, amit akkor talált, mikor önmagába nézett.
-„Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” Erre jött rá és gondolom nemsokkal utána megírta a Kis Herceg-et.
- Így van! De amíg ezt valaki úgy mondja, hogy nincs tapasztalata róla, addig semmit nem ér. Addig csak szavak maradnak. Azért jöttem hozzád, hogy meg is éld."

Szenge - A szent tőr legendája (részlet)

Az Út egymáshoz egyben az út a belső humorérzékünkhöz is. A derűs nyitottságra való rádöbbenéshez.
Ha történt életedben valami nevetséges dolog, ami továbblendített a megértésben, ne habozz nekünk megírni. Köszönjük!