Ahol az álom véget ér, ott kezdődik a valóság

Bármelyik pillanatban felébredhetünk az "álomból", amiben éppen vagyunk. Az ébredés pillanatában pedig választani az "álom" és a valóság világa között a  jövőnk szempontjából kulcsfontosságú. Most jó döntésekre van szükség.  Ez olyan dolog, amiben a szabadságunk mindig megvan. E gondolat köré rendezkedett be a történet, ami a fejemben megszületett.

"Mesterségesen tompított érzéseim ellenére egyre zavartabb voltam. Éjjelente sírtam. Ez nem tűnt helyesnek...sőt bűnösnek éreztem magam, amiért érezni mertem. Átsuttogtak a szomszédból, hogy próbáljam meg a vívódásom titokban tartani, mert még a végén őket is bajba keverem. Sem ők, sem én nem értettem mi történik velem. Nem jött a megnyugvás, ám annál több lett a könny. A többiek elkezdtek tőlem félni. Beköptek az őröknek. Tudtam, hogy értem fognak jönni. Így is lett...

...kopogtattak... 

...ketten jöttek. Bár a szememmel csak az álom és a valóság világának küldötteit láttam, úgy éreztem, mintha egy egész sereg állna az ajtóm előtt. Az álom küldöttje azt mondta lejárt az időm és választanom kell kivel megyek tovább. A válaszon nem gondolkodtam.

- Az álom már nem kell! Állj félre! Valóság küldöttje, Te! Nem vettem észre, hogy Te mindvégig velem voltál, amíg kinn a rövidebb sort kerestem, hogy hamarabb jussak le ide. Te voltál az a híd is, amibe mások belebotlottak? Amiről azok meséltek, akik már nincsenek itt velünk? Mindezidáig nem ismertelek fel, mert a sötétben nem mindig láttam tisztán. Mára viszont az érzékeim kiéleződtek a bensőmből húzó erők felé és megtanultam az érzékeim számára hozzáférhető valóságban bízni. És most itt állsz előttem! Képzeld, a falak mögött a mélyben, a csendben megtaláltam azt, amire valóban szükségem volt. Barátom lett a végtelennek tűnő üresség. A cikázó gondolatok nélkül eltöltött idő volt az, ami végül öntudatra ébresztett. Felébredtem az álmomból. Már látom, hogy egy nem létező ellenségtől rettegtem. Már tudom, hogy ez idő alatt mindvégig csak magam elől menekültem. Tisztábban látok...érzem, hogy kinn nincs mitől féljek. Nyitott vagyok újra a kinti világra. Vezess ki ebből a labirintusból! Mutasd nekem az utat! Legyél a mesterem! Olyan akarok lenni, mint akik már kinn vannak. Ők szoktak üzenni nekünk. Egyetlen dolgot ismételgetnek szakadatlanul: újra visszatérnek egy magasabb szintről akkor, amikor már csak a szabályokat ismerjük, a megillető jogokat azonban nem. Érkezésükre a kimondatlan titkok és üres ígéretek idején a hamis valóság korában kell számítani akkor, amikor a hazug szavakért is pénzzel, idővel fizetünk majd azoknak, akiknek valójában már csak a lelkünk kell. Te tudod, hogy mikor jön el ez az idő? Ott akarok lenni én is azokkal, akik üzenni tudnak nekünk! Benne akarok lenni a segítő csapatban!

- Az idő most van! Te vagy a saját sorsod mestere! A döntésed pedig  megváltoztathatja a világot. Induljunk! Mutatom a kaput!"

Szerinted, hogyan folytatódik a történet? Tovább szövöd? Neked milyen gondolat jött az írás hatására? Oszd meg velünk a közösségünkben a poszt alatt vagy írd meg a Te saját tudatébresztő gondolataidat egy cikkben!