Van, hogy az élet egy pofonnal vezet a változás felé

Hirtelen ébredés

Feküdt a hátán és bámulta a plafonba görcsösen kapaszkodó sárga csillárt. Nézte, hogyan lóg a semmiben. Nem rég még ő is ugyanezt tette. Ragaszkodott a múlthoz, emerekhez, megszokásokhoz, de az élet egy nagy pofonnal próbálta ébreszteni. Hirtelen ébredt fel...nem, nem volt kellemes az ébredés..sőt nagyon is fájt,sajgott tőle az arca. Később értette csak meg azt, hogy ezt miért is kapta. A múltban élt, a megszokások rabja volt és azt tette amit gyerekként látott, utánozni akart másokat. Teltek a hónapok amit elméletben tudott azt a gyakorlatban még nem tudta használni.Gyötrelmes időszakot élt meg, szenvedett a tudattól, hogy nem változik semmi..és akkor jött pár esemény ami hidegzuhanyként hatott rá. Elég néha egy beszélgetés ,akár pár mondat ami mindent a helyére rakott a tudatában. Rádöbbent, hogy belőle csak egy van,egy saját használatú testtel és egy szabad tudattal. Senkire nem kell,hogy hallgasson,maximum megfogadhat tanácsokat amikkel egyetért. Itt zárult be végleg a kapu...a múlt kapuja.Kint hagyva a sérelmeket, a múltat, embereket...mindent ami nem az ő jelenét szolgálja. Ebben a pillanatban kezdődött el az élete..az övé,amelyik senki másé nem lehet.Felkelt az ágyról,még utoljára egy sajnákozó pillantást vetett a csillárra és elindult ,hogy lemossa a lelkéről az évtizedek alatt rárakódott koszt. Megtisztulva, frissen vasalt ruhájában lépett ki az utcára, körbenézett és meglepődve tapasztalta,hogy ezt a világot még nem látta ilyennek. Ez az ő új világa...Körbenézett,kíváncsi volt,hogy ki fogja követni...ki lesz az aki kitartóan elkíséri azon a hosszú úton amely még vár rá. Nem lesz könnyű,mert tele lesz akadályokkal amiket folyamatosan le kell majd küzdeni,de már nem fél,mert tudja,hogy erős....nagyon erős..