A maszk

„2080 májusa. A nagy világégés után, a föld alá tömörült emberiség életvitele teljes mértékben megváltozott. Hatalmas járatokat, barlangokat vájtak ki maguk számára, mivel a felső világ, ahogy ők nevezték, már lakhatatlan volt, az extrém erős és káros napsugárzás miatt. A testük bőre elszürkült, a szemeik pupillája kitágult. Gyakran annyira, hogy a fehér része, már egyáltalán nem látszódott. Kiköpött hasonmásaivá váltak a 2000-es évek eleji ufonauta elképzeléseknek. Azonban mégsem voltak földönkívüliek. Olyan lényekké váltak, akiknek mindennap meg kellett küzdeniük az életben maradásért. Az átlagéletkor húsz évre csökkent. Eltünt a gyerek és a felnőttkor közötti éles különbség. A birodalom amit kialakított az emberiség a föld alatt, egyre közelebb került a belső földhöz. De az ottani lakók, nem sötétségben éltek, hanem egy mesterségesen épített központi ragyogó nap fényében, gyönyörű zöld környezetben. A két eltérő életmód miatt, állandó összetűzésben voltak a belső földlakók, a felülről, a mély sötétségbe költözött barlangi emberiséggel. Rettegtek is egymástól, mert a belső föld lényei meg voltak róla győződve, hogy a barlangi emberek puritán életmódja miatt, vírusok százezreinek adhatnak otthont. Így mindig erős őrség állt a barlangrendszerbe való belépési és feljárati határoknál. Ekkor történt meg egy napon, hogy egy barlanglakó, egyedül a birodalom határvonalához merészkedett. 
-Ki van ott? –Kérdezte a feljáró előtt álló őr, a sötétben mozgolódó alakot.
-Ne bántson kérem! Én csak itt élek a határ mentén, egy kisebb járatban és szeretnék egy kis gyümölcsöt vinni a többieknek. Nagyon megvisel már bennünket a gyökér evés. 
-Ott maradj koszos fajzat! Ne merj közelíteni! A ti világotok fertőzött, ezért nem léphet a belső föld steril szférájába!
-Akkor csak arra kérem, hogy hozzon egy kis gyümölcsöt nekem. Nagyon éhesek vagyunk, és a gyökér kikezdte az emésztőrendszerünket is. 
Mivel a határőrnek nem volt kőből a szíve, ezért elment a kisembernek szerezni némi élelmet. Igen ám, de mint tudjuk, az emberiség soha nem tudja levedleni emberi természetét. A kis barlanglakó társai, amint látták, hogy az őr odébbáll, egyből ellökték társukat és keresztülgázolva a járaton, leugrottak a belső föld területére. Amikor meglátta a visszatérő őrt, a kis emberke, egyből kétségbeesetten kifakadt neki.
-Nagy baj van katona! Néhányan a mi világunkból átszöktek a ti földetekre! 
Az őr eldobta a gyümölcsös kosarat a kezéből, felvette a fegyverét és elkezdett sebesen rohanni a központi kastély felé. Amint azt elérte, szinte a lába sem érintette a talajt úgy futott a király elé.
-Nagy uram, lázadó barlangi emberek jöttek át és félő, hogy már elindulhatott valami fertőzés! Azonnal tegyen valamit vagy végünk! –Zihálta a katona a rohanástól kifulladva.
-Tűrhetetlen! –Kiáltott a király. Azonnal elrendelni a birodalmi maszkokat!
Nem sokkal rá, a hangos bemondó minden belső földbeli lakost tájékoztatott, a birodalmi maszkviselés kötelezővé tételéről. A határozat erős volt és éles. Aki ennek nem tenne eleget, annak büntetése, a barlangrendszerbe való száműzetés. Belső föld lakosai szófogadóan maszkot húztak. Ez a maszk nem pusztán az arcot takarta, hanem az egész fejet. Így úgy néztek ki, mint régen a felszíni emberiség korában, a szkafanderes űrhajósok. 
-Nézzétek, hogy pucolnak a házaikba! –Mondta az egyik barlangi a társainak.
-Szánalmas egy nép ez fiaim. Mi viszont nem élelemért jöttünk, hanem a kastélyban őrzött kristályért, ami ezt a korlátlan erőforrást működteti, amit ők Fényadónak (központi nap) hívnak. –Tudatosította a többiekben az elvégzendő feladatot a vezérük.
-Túszul kell ejtenünk a királyt, különben nem vesznek komolyan minket! –Javasolta az egyik barlangi a vezérnek.
-Nem! Csendben dolgozunk. Megbújunk, egy itteni sziklafalnál és amikor eljön az este, azaz kikapcsolják a Fényadót, akkor kilopjuk a kristályt. 
-Na de főnök! Hogy bírjuk el annyian azt a hatalmas követ? –Értetlenkedett a barlangi.
-Idióta! A Forráskristály alig öt colos! –Korholta vezérük.
Eközben, hatalmas volt a zúgolódás, mert mindenkit, a maszknak nevezett szkafanderükben, a központi kastély tágas udvarára hívattak. Tolongtak a belső földi lények halomra. A király ekkor a szószékhez ült és szózatot intézett a néphez:
-Kedves Belső földi állampolgárok! Az elrendelt maszk viselése, azért fontos, hogy megvédhessük a népet, a betolakodók által behozott gyilkos vírusoktól. Ne feledjétek, csak ez tud megmenteni mindenkit! 
Ekkor a tömegből valaki felkiáltott a királynak:
-Jóuram! Azok akik átjöttek, hol vannak most? 
-Nem tudjuk! –Felelt a király.
-Látta valaki őket, ahogy megérkeznek? 
-Nem, csak egy katonánk hozta a hírt, hogy az egyik barlangi figyelmeztette, hogy páran átjutottak közülük.
-Tehát nem látta őket senki. Tovább mondom! Nemhogy nem látta őket senki, de még csak ennek fényében, az sem mondható, hogy betegek lennének, vagy vírushordozók! 
Elkezdett felhördülni a tömeg. 
-Hogy mered a király intézkedéseit megkérdőjelezni te senki! Dugulj el! –Zúgolódtak.
A király csendre intett mindenkit.
-Mint a belső föld királya, megparancsolom az összes katonának, hogy kapják el a betolakodókat és szükséges óvintézkedéssel hozzák elém! Megbizonyosodunk róla, hogy mi is az igazság!
-Értettük uram! Na fiúk, kapkodjátok magatokat, bárhol megbújhattak! –igazította el a katonákat a vezetőjük.
Eközben leszállt az est, azaz lekapcsolták a központi erőforrást. A barlanglakók megindultak kúszva a forráskristály felé. 
-Főnök! Honnan tudod, hogy hol van a kristály? –Kérdezte egyikük.
-Onnan bumfordi, hogy hosszú évek óta tanulmányoztam a belső föld térképét, a barlangrendszer hackermaffia intézményén keresztül. 
-Tudott netet szerezni főnök? Miért nem szólt nekünk erről? Úgy játszottam volna valamivel! 
-Te barom! Miért is hoztalak magammal ide! –Füstölgött a vezér.
-Ott a kristály életnagyságban! –Kiáltotta hangosan a játékos kedvű barlangi. 
Erre megrohamozták a belső föld katonái őket: 
-Fel a kezekkel! Le vagytok tartóztatva! –Üvöltötte a hadvezető.
- Gratulálok! Srácok ha ezt túléljük, emlékeztessetek, hogy Johnt elevenen nyúzzam meg, ha hazaértünk! Ha tudtam volna, hogy értelmi fogyatékos, nem hoztuk volna el! – Zsörtölődött a barlangiak vezére.
Fogaitokra bőr és irány a kastély! -Ordította az egyik katona.
Amikor elérkeztek a királyhoz, ő méltón fogadta őket, hellyel kínálta a jövevényeket és kiváncsian kérdezte tőlük: 
-Kedves barlanglakók! Mit szerettetek volna kezdeni a kristállyal? Hiszen nincs is nektek ott semmi, amit az működtethetett volna.
A barlangiak vezére válaszolt: 
-Pusztán azt szerettük volna, hogyha behódoltok nekünk! Eleget éltünk elnyomásban! Sosem osztottátok meg velünk az életteretek lehetőségét! 
-Nézzetek magatokra, teljesen más a test és a szervezeti felépítésetek is, mint a mieink. Ez egy tiszta ország, a ti eltérő fajtátok számos kórokozót szabadíthatott volna ránk. Ezért vettünk maszkokat is, amikor értesültünk róla, hogy áttörtetek hozzánk. – Védekezett a király, de hirtelen térdre esett és könnybe lábadt a szeme.
-Ne bőgj nagy uram! Még soha nem próbáltuk ki, hogy milyen az, ha a két faj érintkezik egymással! Mondta a barlangi vezér.
-Tévedsz fiam! Horgasztotta le a fejét a király. Itt és most legyen elég. (miközben elmorzsolta arcán fájdalmas könnyeit). Valaha régebben, élt egy belső földi, aki egy szép napon, felmászott a barlanglakók rendszerébe. Ott találkozott egy ottani lánnyal és beleszeretett. Gyermekük született. De az a gyermek, mivel félig ottani, félig itteni vérből származott, torzszülöttként jött a világra. Ezért száműzték. Beszökött titokban a belső földi rendszerünkbe és itt elterjesztett egy szörnyű kórt. Az a neve, hogy népek egységesítése. Ő volt a bátyám és a barlangászó hős meg az apánk. Én féltékenyen bebörtönöztettem amiatt, hogy a két népet egyesíteni akarta. Most már látom hiba volt, nagyon bánom. Így hát letérdelek előtted és mindenki előtt és bocsánatotokért esedezem. Vegyétek le a maszkokat! Hívjátok át a barlangiakat és közöljétek velük, hogy készen állunk frissíteni a génállományt. Így képesek leszünk, az életidejüket és egészségüket is megnövelni, az újonnan született egyedeknek. 
Azzal a sok belső földi lény, letépte magáról a szkafanderes maszkot, átérezte a király őszinte megbánását. Megbocsátottak neki és a barlangiak is. Eljött a béke és a szeretet félelemmentes korszaka a földön belül és még beljebb…a szívekben is.”
/Szenge hosszabb történetei/

Az Út egymáshoz, az út az igazsághoz és a megbocsájtáshoz. Arra kérünk benneteket, hogy mindig álljatok ki önazonosan, azért amiben hisztek és amiben bíztok. Mert együtt vagyunk erősek és legyőzhetetlenek.