Ahol a figyelem, ott az energia

Ahol a figyelem, ott az energia

Azt mondják az idő valójában nem létezik. Az emberi tudat számára azonban ez nehezen érthető. Jobban befogadjuk azt, hogy az idő lineáris. Talán épp ezért képes a figyelmünk fókuszát drámai mértékben irányítani a social média?
Pintye Andrea
Pintye Andrea

UI/UX designer, online marketing tanácsadó

Valószínűleg a saját bőrödön is megtapasztaltad már, hogy amikor nincs meg a zavartalan környezet mondjuk a munkádat illetően, akkor csökken a hatékonyságod. A tudásunk és képességeink különböző mértékben adottak. A bennük lévő potenciált azonban a figyelem megoszlását eredményező kedvezőtlen körülmények miatt nem tudjuk a maga teljességében megélni. Nos, hasonló a helyzet a közösségi média folyamatosan áramló hírfolyamában is, ahol a figyelmünket mondhatni lehetetlen összpontosítani, hiszen beszippant minket ez a világ a rá jellemző őrületes tempójával.

Tudjuk, hogy az online térben olyan tartalmak is elérnek minket, melyek akár szöges ellentétben is állhatnak az értékrendünkkel, mégsem fordíthatunk mindennek hátat, mert ugye aki nincs fent a Facebookon az ma már nem is létezik.

Ha már úgy döntöttünk, hogy használjuk ezt a felületet, akkor fordítsuk a javunkra, magunk köré tudatosan olyan közösségi hálót építve, mely inspirál, vagy épp motiválttá tesz. Kapcsolódj, olyan közösségekbe, ahol érvényesülsz, az értékeid teret kapnak és a szenvedélyed lángra gyúlhat. Az általad szabadon választott közösségek képesek adni neked egy kis “énidőt”, ami közelebb visz a saját önvalódhoz, ami már önmagában is egy alapvető fókusz.

Egy dologra viszont még érdemes figyelni. És itt jön a fekete leves.

Állj ellen a kéretlen tartalmak gravitációs terének!

Hogy érted? – kérdezed.

Vond meg a figyelmed, ne mutass aktivitást!

Aktivitásnak minősülnek az alábbiak:
  • like
  • komment
  • megosztás
  • átkattintás
  • poszt fölött időzés

Miért olyan fontos ez?

Mert az aktivitásoddal a tartalom egy értesítéssel újra eléd kerül. Ezenkívül célközönséggé válsz egyetlen aktivitásoddal is. Tudtad, hogy aktivitásra lehet hirdetni egy kampány során? Tudtad, hogy aktivitást követően megcélozható vagy?

Kérlek tegyél erőfeszítéseket a fókuszod élességének megőrzéséért, hogy az energiád jó helyre áramoljon. 

Aktivitásoddal ne az emberi elmére ártalmas tartalmakat támogasd!

Ha ezt megfogadod, nem csak annyit nyersz, hogy elmúlik a félelmed. Sokkal nyugodtabbá válsz, nem zaklatod fel magad olyan tartalmakon, melyek célja az érzelmi alapon történő berántás a komment szekció terébe. Ha hiszed, ha nem, ma sajnos ez az egyik legjobban teljesítő, aktivitás elvén működő, lélekgyilkos marketing stratégia. 

Formáld tudatos tartalomfogyasztással békévé a saját világodat. Azzá válsz, amit eszel.

Olyan emberekkel "beszélgess" akik hozzád hasonlóak. Ez feltölt, inspirál. Ebben az állapotban pedig képes vagy teremteni. Csatlakozz  a Facebook csoportunkba, ahol ennek az állapotnak a terét igyekszünk fenntartani!  Legyen szó bármilyen élethelyzetről is, ne feledd, hogy a támogató közeg MINDIG lelki táplálék. Közös érdeklődés, közös gondolkodás, szeretetteli kommunikáció. Ezek az értékek jellemzik a csoportunk tagjait. Szakíts időt ránk és találd meg a számodra értékes gondolatokat megosztó embereket! Jutalmazd magad ily módon olyan szociális kapcsolatokkal, melyek révén új, értékes társas kapcsolódásokra lelsz.

Pintye Andrea

Pintye Andrea

UI/UX designer, online marketing tanácsadó

Adatlap

Maradjunk kapcsolatban!

Közösségünk egy integrált szemléletű, együtt gondolkodó, a kirekesztést és harcot nélkülöző, közösségi összefogás.
Várunk a Facebook csoportunkban is!